Napelem rendszer telepítése

A napenergia hasznosítása, illetve a napfényből előállított energia tárolása, valamint újbóli felhasználása fontosabb cél, mint eddig bármikor. Az már évek óta pontosan tudható, hogy a klímaválság közeleg, viszont mára már meg is érkezett. Javában tombol a recesszió. Eközben a környezetbarát megoldások előtérbe kerültek, pláne, hogy Magyarország éghajlata egyre forróbbá, tüzesebbé alakul. Tehát bőven akad energiaforrás, ami a megfelelő napelemes rendszerek közbenjárásával hatékonyan megőrizhető és kiaknázható.

Bármilyen napelem megfelel?

Nem, természetesen nem! A minőség nem csupán a kivitelezés periódusában élvez prioritást, hanem a konkrét rendszer kiválasztásánál is. Cégünk pontosan ezért a megbízhatóságot, mint mindenkori minőségjelzőt tartja szem előtt, mind a telepítés folyamatában, mind azt megelőzően a napelemek beszerzése során. Természetesen ezzel párhuzamosan a felmerülő költségek sem mellékesek. Ugyan időről-időre megjelennek igényelhető állami pályázatok, de ezek is jelentős önrészt követelnek, ráadásként sokan nem esnek bele a pályázók körébe. Így aztán különösen hangsúlyos a felhasználóbarát ár-érték arány megteremtése.

Mennyire lényeges a gyorsaság?

Inverter hálózatra beszerzése is fontos napelem rendszer telepítése során, az ára kevés a napelemekhez képest

A tempós kivitelezés akkor is alapvető és jogos elvárás, ha pályázatról van szó, lévén ebben az esetben a határidő az, ami kellőképpen sürgeti a feladatok megoldását. Ám, ha ilyesféle korlátozás nem is áll a háttérben, akkor is teljesen érthető a gyorsaság iránti igény, aminek cégünk maradéktalanul megfelel.

Ügyfélszolgálatunk folyamatosan rendelkezésre áll. Ajánlatkérés után egy napon belül megkezdődhetnek az egyeztetések, az igényfelmérés és végül a telepítés. Mind háztartások, mind cégek számára ez egy olyan lehetőség, aminek a jelentősége eddig sem volt csekély, de most viszont elvitathatatlan!

a legfontosabb, hogy precizen telepítsék a rendszert, amennyiben a mi szerelőink végzik ez így is fog történni

A fenntartható jövő mindenki érdeke?

Igen, kétségtelenül! Riogatás nélkül a szakemberek azt állítják, hogy beléptünk a 24. órába, már ami a cselekvést illeti. Most van itt az idő a változtatásra, még akkor is, ha ez első pillantásra túl nagy falatnak tűnik. Ez csak a látszat! A napelemes rendszerek telepítése sokkalta egyszerűbb, gördülékenyebb annál, mint amilyen kép él róla a köztudatban. Erre pont cégünk és a tevékenységünk szolgál bizonyítékként. Meg természetesen azok az ügyfeleink, akik már elégedetten élvezik a napenergia biztosította simogató előnyöket.
A rezsi csökkentése eddig is érthető cél volt, ám a jelenlegi világgazdasági helyzetben nyugodtan kijelenthető, hogy a napelemes technológia megnyugtató és egyúttal pénztárcabarát fejlesztésként léphet elő, ami nem kevés terhet vehet le a válláról még akkor is, ha maga a beruházás aktuálisan nyilván kiadással jár együtt. Viszont ez ténylegesen olyan típusú költség, ami nem majd egyszer a jövőben talán megtérül, hanem gyakorlatilag a napelemes rendszer beüzemelésének pillanatától kezdve folyamatosan!

Menü